Tedd meg a következő lépést, és foglalj időpontot még ma

Adatvédelmi tájékoztató

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

  1. A tájékoztató célja és az Adatkezelő adatai

Jelen adatvédelmi tájékoztató célja, hogy közérthető és átlátható módon bemutassa a Liora Clinique (a továbbiakban: Adatkezelő) által végzett adatkezelési tevékenységeket, azok célját, jogalapját és időtartamát, továbbá az alkalmazott adatbiztonsági intézkedéseket, valamint az érintettek jogait és jogérvényesítési lehetőségeit.

Az Adatkezelő kiemelt figyelmet fordít a kozmetikai és orvos-esztétikai szolgáltatások nyújtása során kezelt – az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR) szerint különleges adatnak minősülő egészségügyi adatok védelmére, és azokat kizárólag a vonatkozó jogszabályokkal összhangban kezeli.

Jelen tájékoztató elérhető az Adatkezelő weboldalán, valamint az Adatkezelő telephelyén papíralapon is megtekinthető.

1.1. Az Adatkezelő azonosító adatai:

Cégnév: KORR-TÁR’S Kft.

Kereskedelmi megnevezés: Liora Clinique

Székhely: 2428 Kisapostag, Táncsics M. u. 6.

Cégjegyzékszám: 07-09-030064

Adószám: 10891133-2-07

Telephely (szolgáltatás helye): 1016 Budapest, I. kerület, Krisztina körút 73.

Képviselő: Királyné Kochán Zsuzsanna Rozália

E-mail (kapcsolattartás/adatvédelem): info@lioraclinique.hu

Weboldal: https://www.liora.hu/

Adatvédelmi tisztviselő (DPO): Nem került kijelölésre.

 

1.2. Alkalmazott jogszabályok: 

 

Az Adatkezelő adatkezelési tevékenysége során különösen az alábbi jogszabályok rendelkezéseit alkalmazza:

 

  • az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR ) 
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.);
  • az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.);
  • az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüaktv.);
  • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Eker.tv.);

 

  1. Értelmező rendelkezések

Jelen adatvédelmi tájékoztató alkalmazásában az alábbi fogalmak az alábbi jelentéssel bírnak:

  1. Érintett: Azonosított vagy azonosítható természetes személy, akire vonatkozóan személyes adatot kezelnek. A Liora Clinique esetében érintettnek minősül különösen minden páciens, érdeklődő, valamint a weboldalt látogató személy.
  2. Személyes adat: Az érintettre vonatkozó bármely információ, amely alapján az érintett közvetlenül vagy közvetve azonosítható (pl. név, telefonszám, e-mail cím, lakcím).
  3. Egészségügyi adat: Az érintett testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve az érintettnek nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó minden olyan információt, amely az érintett egészségi állapotára vonatkozó következtetés levonását teszi lehetővé (pl. diagnózis, kezelési terv, allergiák, korábbi beavatkozások).
    Az egészségügyi adat a GDPR értelmében különleges kategóriába tartozó személyes adat.
  4. Egészségügyi dokumentáció: Az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során az Adatkezelő tudomására jutott személyazonosító és egészségügyi adatokat tartalmazó feljegyzés, nyilvántartás vagy egyéb adathordozó, ideértve különösen a papíralapú és elektronikus pácienskartont, beleegyező nyilatkozatokat, kezelési jegyzőkönyveket, valamint a dokumentációs célból készített fotófelvételeket.
  5. Adatkezelés: A személyes adatokon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így különösen azok gyűjtése, rögzítése, rendszerezése, tárolása, módosítása, lekérdezése, felhasználása, továbbítása, korlátozása vagy törlése.
  6. Adattovábbítás: A személyes adat meghatározott harmadik fél számára történő hozzáférhetővé tétele, függetlenül az adattovábbítás módjától (pl. jogszabályi kötelezettség alapján történő hatósági adatszolgáltatás).
  7. Harmadik fél: Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv vagy egyéb szervezet, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval, illetve azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt jogosultak személyes adatok kezelésére.
  8. Adatkezelő: A Liora Clinique, amely az adatkezelés céljait és eszközeit önállóan meghatározza.
  9. Adatfeldolgozó: Az a természetes vagy jogi személy, aki az Adatkezelő nevében és utasításai alapján személyes adatokat kezel (pl. weboldal-üzemeltető, online időpontfoglaló rendszer szolgáltatója, könyvelő).
  10. Az érintett hozzájárulása: Az érintett akaratának önkéntes, konkrét, megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel nyilatkozat vagy egyértelmű megerősítő cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezik a rá vonatkozó személyes adatok kezelésébe.
  1. Az Adatkezelés alapelvei

A Liora Clinique, mint Adatkezelő elkötelezett amellett, hogy a személyes adatokat – különös tekintettel az egészségügyi adatokra – a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, tisztességesen és biztonságosan kezelje. Az Adatkezelő adatkezelési tevékenysége során az alábbi, a GDPR által meghatározott alapelveket érvényesíti:

  1. Jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság: 

A személyes adatokat minden esetben megfelelő jogalap alapján, tisztességesen, valamint az érintettek számára átlátható módon kezeljük, és biztosítjuk, hogy az érintettek megfelelő tájékoztatást kapjanak az adatkezelésről.

 

  1. Célhoz kötöttség: 

Személyes adatokat kizárólag meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból kezelünk (pl. egészségügyi ellátás nyújtása, kozmetikai vagy orvos-esztétikai kezelés, időpont-egyeztetés, számlázás), és az adatokat nem kezeljük ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon.

 

  1. Adattakarékosság: 

Az adatkezelés minden esetben a cél eléréséhez szükséges adatok körére korlátozódik; kizárólag olyan személyes adatokat kérünk be és kezelünk, amelyek a szolgáltatás nyújtásához elengedhetetlenek.

 

  1. Pontosság: 

Az Adatkezelő törekszik arra, hogy az általa kezelt személyes adatok pontosak és szükség esetén naprakészek legyenek. A pontatlan vagy hiányos adatokat – az érintett kérésére vagy hivatalos tudomásszerzést követően – indokolatlan késedelem nélkül helyesbítjük vagy töröljük.

 

  1. Korlátozott tárolhatóság: 

A személyes adatokat csak addig az ideig őrizzük meg, ameddig az adatkezelés céljának eléréséhez szükséges, illetve ameddig azt jogszabályi kötelezettség (különösen egészségügyi és számviteli jogszabályok) előírja.

 

  1. Integritás és bizalmas jelleg (adatbiztonság): 

Az Adatkezelő megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz annak érdekében, hogy biztosítsa a személyes adatok megfelelő szintű biztonságát, beleértve az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet.

 

  1. Elszámoltathatóság: Az Adatkezelő felelős a fenti adatkezelési alapelvek betartásáért, és köteles igazolni, hogy adatkezelési tevékenysége megfelel a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
  1. Az egyes adatkezelési folyamatok bemutatása

4.1. Kapcsolatfelvétel a weboldalon

Az érintettek a Liora Clinique weboldalán elhelyezett kapcsolatfelvételi űrlap segítségével vehetik fel a kapcsolatot az Adatkezelővel.

  • Az adatkezelés célja: kapcsolatfelvétel, válaszadás az érdeklődők megkereséseire, tájékoztatás nyújtása a szolgáltatásokról, időpont egyeztetés.
  • A kezelt adatok köre:név, e-mail cím, telefonszám, valamint az üzenet mezőben önkéntesen megadott egyéb adatok, kapcsolattartás időpontja.
  • Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) a) pont].
  • Az adatkezelés folyamata: a kapcsolatfelvételi űrlapon megadott adatok a Liora Clinique hivatalos üzleti e-mail fiókjába, valamint a weboldal adminisztrációs felületére (WordPress) érkeznek be. A rendszer automatikus visszaigazoló e-mailt küldhet az érintett részére.
  • Az adatkezelés időtartama: amennyiben a kapcsolatfelvétel nem vezet szolgáltatás igénybevételéhez, az adatokat az Adatkezelő a megkereséstől számított legfeljebb 3 évig őrzi meg.
  • Adatfeldolgozók:

Adloop Digital Agency (weboldal üzemeltetés)

Tárhely.Eu Kft. (tárhelyszolgáltatás)

4.2. Online időpontfoglalás 

Az érintettek a weboldalon keresztül online időpontot foglalhatnak a Liora Clinique szolgáltatásaira a Salonic rendszer használatával.

  • Az adatkezelés célja: időpont-egyeztetés, foglalás,  a szolgáltatás előkészítése, a pácienssel való kapcsolattartás.
  • A kezelt adatok köre: név, e-mail cím, telefonszám, választott szolgáltatás, foglalás időpontja,rendszerüzenetek.
  • Az adatkezelés jogalapja:
  • szerződés megkötését megelőző lépések megtétele  [GDPR 6. cikk (1) b) pont],
  • egészségügyi adatok esetén jogszabályi felhatalmazás (Eüaktv.).
  • Az adatkezelés folyamata: a Salonic rendszer automatikus visszaigazoló és emlékeztető e-maileket küldhet az érintett részére. Az időpont online vagy manuálisan (telefonon, e-mailben) módosítható vagy lemondható, legkésőbb a kezelés időpontja előtt 48 órával.
  • Az adatkezelés időtartama:
  • szolgáltatás igénybevétele esetén az adatok a páciens-dokumentáció részévé válnak,
  • szolgáltatás hiányában az adatokat legfeljebb 3 évig őrizzük meg.
  • Adatfeldolgozó: Salonic Consulting Kft.

4.3. Szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó adatkezelés (kezelések, dokumentáció)

A Liora Clinique kozmetikai és orvos-esztétikai szolgáltatásokat nyújt. A kezelt adatok köre és jogalapja a szolgáltatás jellegétől függ.

  • Az adatkezelés célja: a kezelés biztonságos elvégzése, kontraindikációk kizárása, a beavatkozások dokumentálása és jogszabályi megfelelés biztosítása.
  • A kezelt adatok köre:
  • személyazonosító adatok (név, születési adatok, lakcím),
  • egészségügyi adatok (kórelőzmény, allergia, gyógyszerszedés),
  •  kezelési dokumentáció és fotódokumentáció.
  • Az adatkezelés jogalapja:
  • orvos-esztétikai szolgáltatás esetén jogi kötelezettség (Eüaktv.),
  • kozmetikai szolgáltatás esetén szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b) pont].
  • Az adatkezelés időtartama:
  • egészségügyi dokumentáció: 30 év,
  •  kozmetikai dokumentáció: 5 év.

4.4. Fotódokumentáció marketing célú felhasználása

A kötelező egészségügyi dokumentációtól elkülönülten a Liora Clinique marketing célból kizárólag az érintett külön hozzájárulása alapján használ fel fotókat.

  • Az adatkezelés célja: referenciák és kezelési eredmények bemutatása.
  • Jogalap: az érintett kifejezett, önkéntes hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) a) pont].
  • Időtartam: a hozzájárulás visszavonásáig.

4.5. Számlázás és pénzügyi adminisztráció

  • Az adatkezelés célja: A Liora Clinique a nyújtott szolgáltatások ellenértékéről jogszabályi kötelezettségének eleget téve számlát állít ki.
  • Kezelt adatok: név, cím, számlázási adatok, szolgáltatás megnevezése, fizetési adatok (bankkártya adatot a weboldal nem kezel).
  • Jogalap: jogi kötelezettség teljesítése [GDPR 6. cikk (1) c) pont].
  • Megőrzési idő: 8 év.

Számlázó szoftver: Számlázz.hu

Könyvelő iroda: LIL’STAR Kft.

 

4.6. Adatbiztonsági intézkedések

Az Adatkezelő megfelelő technikai, fizikai és szervezési intézkedéseket alkalmaz az adatok védelme érdekében, ideértve az informatikai védelmet, a fizikai hozzáférés korlátozását, valamint a munkatársak titoktartási kötelezettségét.

Az Adatkezelő rendszeresen felülvizsgálja az alkalmazott adatbiztonsági intézkedéseket, és azokat szükség esetén – különösen technológiai változás vagy új adatkezelési folyamat bevezetése esetén – frissíti.

  1. Az érintettek jogai és jogérvényesítési lehetőségek

A Liora Clinique biztosítja, hogy Ön – mint érintett – a személyes adatainak kezelése kapcsán a GDPR-ban meghatározott jogait bármikor gyakorolhassa.
Kérelmét írásban, e-mailben vagy postai úton nyújthatja be az Adatkezelő részére.

5.1. Az Ön jogai az adatkezeléssel kapcsolatban

  1. Tájékoztatáshoz és hozzáféréshez való jog: Ön jogosult visszajelzést kapni arról, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és jogosult az Önre vonatkozó személyes adatokhoz hozzáférni, valamint tájékoztatást kapni az adatkezelés körülményeiről.
  2. Helyesbítéshez való jog: Ön kérheti a pontatlan vagy helyesbítését, vagy kiegészítését.
  3.  Törléshez való jog: Ön jogosult kérni személyes adatainak törlését, amennyiben azok kezelése már nem szükséges, vagy ha az adatkezelés kizárólag az Ön hozzájárulásán alapult és azt visszavonja.

Fontos: Az egészségügyi dokumentációt és a számlázási adatokat az Adatkezelő jogszabályi kötelezettség alapján (egészségügyi és számviteli törvények) köteles megőrizni, ezért ezen adatok törlésére a kötelező megőrzési időn belül nincs lehetőség.

  1. Az adatkezelés korlátozásához való jog: Ön jogosult kérni személyes adatainak korlátozását, például, ha vitatja azok pontosságát vagy az adatkezelés jogszerűségét.
  2. Adathordozhatósághoz való jog: Az érintett jogosult arra, hogy az általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott, elektronikus úton kezelt adatait tagolt, géppel olvasható formátumban megkapja, amennyiben az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződés teljesítésén alapul.
  3. Tiltakozáshoz való jog:  Ön jogosult tiltakozni személyes adatainak jogos érdek jogalapon történő kezelése ellen.
  4. Hozzájárulás visszavonásának joga: Amennyiben az adatkezelés az Ön hozzájárulásán alapul (pl. marketing célú fotók, hírlevél), Ön jogosult hozzájárulását bármikor, indokolás nélkül visszavonni.

5.2. Jogérvényesítési lehetőségek

Amennyiben úgy véli, hogy a Liora Clinique a személyes adatainak kezelése során megsértette az adatvédelmi jogszabályokat, az alábbi lehetőségek állnak rendelkezésére:

Közvetlen kapcsolatfelvétel az Adatkezelővel
Kérjük, elsőként forduljon hozzánk bizalommal az alábbi e-mail címen: info@lioraclinique.hu

Panasz benyújtása a felügyeleti hatósághoz
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
Cím: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9–11.
Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.
Honlap: www.naih.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Bírósági jogérvényesítés
Ön jogosult bírósághoz fordulni személyes adatai védelmének megsértése esetén. A per megindítható az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszéken.

 

6.Cookie-k (sütik) és online adatkezelések

A Liora Clinique weboldala cookie-kat (sütiket) és egyéb online technológiákat alkalmaz a weboldal megfelelő működésének biztosítása, a felhasználói élmény javítása, valamint statisztikai és marketing célok érdekében.

A cookie-k alkalmazásáról és kezeléséről az Adatkezelő külön Cookie (Süti) Szabályzatban nyújt részletes tájékoztatást, amely a weboldalon folyamatosan elérhető.

6.1. Cookie-kezelés és hozzájárulás-kezelő rendszer (CMP)

A weboldalon hozzájárulás-kezelő platform (CMP – Cookiebot) működik, amely biztosítja, hogy:

  • a felhasználók a cookie-kat kategóriánként (szükséges, statisztikai, marketing) engedélyezhessék vagy tilthassák,
  • a statisztikai és marketing célú cookie-k csak a felhasználó előzetes hozzájárulását követően aktiválódjanak,
  • a hozzájárulások anonimizált módon naplózásra kerüljenek (consent log),
  • a hozzájárulás bármikor visszavonható vagy módosítható a weboldal láblécében elérhető „Cookie beállítások” menüponton keresztül.

A feltétlenül szükséges cookie-k a weboldal alapvető működéséhez elengedhetetlenek, ezek alkalmazásához nem szükséges a felhasználó előzetes hozzájárulása.

6.2. Statisztikai és marketing célú online eszközök

A felhasználó hozzájárulása esetén az Adatkezelő az alábbi statisztikai és marketing eszközöket alkalmazza:

  • Google Analytics 4 (GA4): a weboldal látogatottságának és használatának elemzésére,
  • Meta / Facebook Pixel: a hirdetési kampányok hatékonyságának mérésére,
  • Hotjar: a felhasználói élmény elemzésére (pl. hőtérképek, kattintási minták).

Ezen eszközök kizárólag a megfelelő cookie-kategória elfogadását követően működnek.

6.3. Kapcsolatfelvételi űrlap és automatikus rendszerüzenetek

A weboldalon elérhető kapcsolatfelvételi űrlap használata során az érintett által megadott adatok az Adatkezelő hivatalos e-mail címére (info@lioraclinique.hu) érkeznek.

A rendszer automatikus visszaigazoló e-mailt küldhet a felhasználó részére a megkeresés sikeres elküldéséről.
Az automatikus e-mail küldés funkció technikailag kikapcsolható, és nem marketing célú üzenetküldésnek minősül.

6.4. Online időpontfoglalás

A weboldalon az érintettek online időpontot foglalhatnak a Liora Clinique szolgáltatásaira a Salonic időpontfoglaló rendszer segítségével.

A rendszer a foglalással kapcsolatban automatikus visszaigazoló és emlékeztető e-maileket küldhet az érintett részére.
Az időpont online vagy manuálisan (telefonon, e-mailben) módosítható vagy lemondható, legkésőbb a kezelés megkezdése előtt 48 órával.

A Liora Clinique weboldalán automatizált döntéshozatal vagy profilalkotás nem történik.

6.5. Online fizetés

A Liora Clinique weboldalán jelenleg nem érhető el online fizetési lehetőség.
A weboldal bankkártyaadatokat vagy egyéb fizetési adatokat nem kezel.

Amennyiben a jövőben online fizetés kerül bevezetésre, az Adatkezelő a vonatkozó adatkezelési tájékoztatásokat és szabályzatokat ennek megfelelően frissíti.

  1. Kamerarendszer üzemeltetése

A Liora Clinique a páciensek és a munkatársak biztonsága, valamint a vagyonvédelem érdekében valós idejű megfigyelést alkalmaz  a klinika területén. A kép kizárólag élőben követhető.

7.1. A kamerás megfigyelés célja

A kamerarendszer alkalmazásának célja: az élet-és testi épség védelme, a váróteremben tartózkodók biztonságának felügyelete, illetve a vagyonvédelem.

7.2. A megfigyelés területe

A kamerás megfigyelés kizárólag a klinika váróterületére terjed ki.
A kamerák nem irányulnak:

  • kezelőhelyiségekre,
  • vizsgálókra,
  • öltözőkre,
  • mosdókra.

7.3. A kezelt adatok köre

A kamerarendszer által kezelt személyes adatok köre:

  • az érintettek képmása,
  • a megfigyelés időpontja.

Hangfelvétel készítése nem történik.

7.4. Az adatkezelés jogalapja

A kamerás megfigyelés jogalapja az Adatkezelő jogos érdeke
[GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont], figyelemmel a vagyonvédelemhez és a biztonságos működéshez fűződő érdekekre.

7.5. A felvételek megőrzési ideje

A rendszer rögzítési funkcióval nem rendelkezik, az adatok tárolására (mentésére) nem kerül sor.

7.6. A felvételekhez hozzáférők köre

A felvételekhez kizárólag az Adatkezelő arra feljogosított személyei férhetnek hozzá, kizárólag a megjelölt célok érdekében.

A felvételek harmadik fél részére csak jogszabályi kötelezettség vagy hatósági megkeresés alapján kerülhetnek átadásra.

  1. Közösségi média megjelenés és adatkezelés

A Liora Clinique jelen van közösségi média platformokon (különösen Facebook és Instagram), elsősorban tájékoztatási, kapcsolatépítési és marketing célból.

8.1. A közösségi média felületek használata

A közösségi média felületeken történő megjelenés és interakció során az érintettek személyes adatainak kezelése elsődlegesen az adott közösségi média platform üzemeltetőjének adatkezelési szabályzata szerint történik.

A Liora Clinique a közösségi média platformokkal nem közös adatkezelő, az ott történő adatkezelésért – különösen a profilalkotásért, statisztikai elemzésekért és hirdetési algoritmusokért – a platform üzemeltetője önálló adatkezelőként felel.

8.2. Kapcsolatfelvétel közösségi média felületeken

Amennyiben az érintett a Liora Clinique közösségi média oldalain keresztül üzenetet küld, kommentet ír vagy más módon kapcsolatba lép, az Adatkezelő az érintett által önkéntesen megadott adatokat kizárólag a megkeresés megválaszolása céljából kezeli.

A Liora Clinique kéri az érintetteket, hogy közösségi média felületeken keresztül ne osszanak meg egészségügyi adatokat, érzékeny személyes információkat vagy részletes egészségügyi panaszokat.

Egészségügyi jellegű megkeresések esetén az Adatkezelő az érintettet a hivatalos kapcsolatfelvételi csatornák (e-mail, online időpontfoglalás) igénybevételére irányítja.

8.3. Marketing tartalmak és megjelenések

A Liora Clinique közösségi média felületein közzétett marketing tartalmak (pl. kezelések bemutatása, eredmények ismertetése, „előtte–utána” fotók) kizárólag az érintett külön, kifejezett hozzájárulása alapján jelennek meg, összhangban a jelen adatvédelmi tájékoztatóban foglalt marketing célú adatkezelési szabályokkal.

  1. Adatfeldolgozók és adattovábbítás

A Liora Clinique a szolgáltatásai nyújtása és a weboldal üzemeltetése során egyes adatkezelési műveletekhez külső szolgáltatókat (adatfeldolgozókat) vesz igénybe.

Az adatfeldolgozók a személyes adatokat kizárólag az Adatkezelő utasításai alapján, a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kezelik, és az adatokat saját célra nem használhatják fel.

9.1. Az igénybe vett adatfeldolgozók köre

Adatfeldolgozó megnevezése

Tevékenység jellege

Kezelt adatok köre

Adloop Digital Agency

Weboldal fejlesztése, karbantartása és technikai üzemeltetése

Weboldalon megadott adatok, technikai adatok

Tárhely.Eu Kft.

Tárhely- és e-mail szolgáltatás

Weboldalon és e-mailekben kezelt személyes adatok

Salonic Consulting Kft.

Online időpontfoglaló rendszer

Név, e-mail cím, telefonszám, foglalási adatok

Google Ireland Ltd.

Felhőalapú infrastruktúra, statisztikai elemzés

IP-cím, weboldalhasználati adatok, e-mailek tartalma

Meta Platforms Ireland Ltd.

Közösségi média marketing és hirdetéskezelés

Weboldallátogatási adatok, hirdetési adatok

Hotjar Ltd.

Felhasználói élmény elemzése

Anonimizált IP-cím, kattintási és böngészési adatok

Számlázz.hu

Számlázás

Név, lakcím, számlaadatok

LIL’STAR Kft.

Könyvviteli és adózási feladatok

Számlákon szereplő személyes adatok

9.2. Adattovábbítás hatóságok és harmadik felek felé

Az Adatkezelő jogszabályi kötelezettség alapján jogosult és köteles lehet személyes adatokat továbbítani az arra felhatalmazott hatóságok részére (pl. Nemzeti Adó- és Vámhivatal, bíróság, rendőrség).

Az Adatkezelő személyes adatokat harmadik fél részére kizárólag jogszabályi kötelezettség, hatósági megkeresés vagy az érintett kifejezett hozzájárulása alapján továbbít.

9.3. Adattovábbítás az Európai Unión kívülre

Az Adatkezelő elsődlegesen az Európai Unión belül működő adatfeldolgozókat vesz igénybe.
Amennyiben egyes technikai szolgáltatások kapcsán (különösen: Google, Meta) személyes adatok az Európai Unión kívülre kerülnének továbbításra (pl. USA), az adattovábbítás kizárólag a GDPR által biztosított megfelelő garanciák (pl. megfelelőségi határozat, általános szerződési feltételek) alkalmazásával történik.

  1. Záró rendelkezések

Jelen adatvédelmi tájékoztató 2026.02.01. napjától hatályos, és visszavonásig, illetve módosításig érvényes.

Az Adatkezelő fenntartja a jogot jelen adatvédelmi tájékoztató egyoldalú módosítására, különösen jogszabályváltozás, a szolgáltatások körének bővülése, vagy új adatkezelési folyamat bevezetése esetén.

A módosított adatvédelmi tájékoztató az Adatkezelő weboldalán történő közzététellel lép hatályba. Az Adatkezelő törekszik arra, hogy a lényeges változásokról az érintetteket megfelelő módon tájékoztassa.

Jelen adatvédelmi tájékoztató folyamatosan elérhető az Adatkezelő weboldalán, valamint kérésre az Adatkezelő telephelyén nyomtatott formában is rendelkezésre áll.