Tedd meg a következő lépést, és foglalj időpontot még ma

Általános szerződési feltételek

  1. Bevezető rendelkezések

1.1. Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) meghatározzák a KORR-TÁR’S Kft. (székhely: 2428 Kisapostag, Táncsics M. u. 6.; cégjegyzékszám: 07-09-030064; adószám: 10891133-2-07), mint szolgáltató (kereskedelmi megnevezése: Liora Clinique, a továbbiakban: Szolgáltató) által nyújtott orvos-esztétikai és kozmetikai szolgáltatások igénybevételének feltételeit, valamint az igénybe vevő személyek (a továbbiakban: Ügyfél) jogait és kötelezettségeit.

1.2. A Szolgáltató kijelenti, hogy a tevékenység végzéséhez szükséges hatósági engedéllyel és szakmai felelősségbiztosítással rendelkezik. 

1.3. A Szolgáltató a tevékenységet alkalmazottai, megbízottjai, valamint az egészségügyi szolgáltatások tekintetében személyes közreműködő igénybevételével látja el.

1.4. Jelen ÁSZF tárgyi hatálya kiterjed a Szolgáltató által nyújtott valamennyi szolgáltatásra (a továbbiakban együtt: Szolgáltatás) függetlenül attól, hogy  a Felek a szolgáltatást írásba foglalták-e. 

1.5. Az ÁSZF személyi hatálya kiterjed minden Ügyfélre, aki a Szolgáltató bármely Szolgáltatását igénybe veszi, illetve annak igénybevételére időpontot foglal. Az Ügyfél a szolgáltatás megrendelésével köteles elfogadni és betartani jelen ÁSZF rendelkezéseit.

1.6. A szolgáltatási jogviszony az Ügyfél és a Szolgáltató között az  Ügyfél általi időpontfoglalással és annak Szolgáltató általi visszaigazolásával, illetve – visszaigazolástól függetlenül – a szolgáltatás tényleges megkezdésével jön létre. Orvos-esztétikai beavatkozások esetén a szerződés elválaszthatatlan részét képezi az Ügyfél által kitöltött Egészségügyi kérdőív és a Beleegyező Nyilatkozat.

1.7. A Szolgáltatás megrendelésével, illetve a Szolgáltatás igénybevételével az Ügyfél az ÁSZF rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el, és tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató szolgáltatásait kizárólag jelen feltételek szerint nyújtja. Az ÁSZF elfogadása ráutaló magatartással is megvalósul.

1.8. Az ÁSZF rendelkezéseitől eltérni kizárólag írásban, a Felek közös megegyezésével lehet.

  1. A Szolgáltató jogai és kötelezettségei

2.1. A Szolgáltató vállalja, hogy a Szolgáltatásokat az adott helyzetben általában elvárható gondossággal, szakmai kompetenciáinak megfelelően, a hatályos jogszabályok, szakmai protokollok és etikai normák maradéktalan betartásával nyújtja. A Szolgáltató a tevékenységet az aktuális tárgyi és személyi feltételek által lehetővé tett magas szakmai színvonalon végzi.

2.2. A Szolgáltató a szolgáltatásokat a 1016 Budapest, I. kerület, Krisztina körút 73. szám alatt található fióktelephelyén nyújtja.

2.3. A Szolgáltatások igénybevétele előzetes időpontfoglaláshoz kötött. Az időpontfoglalás történhet telefonon, elektronikus úton (e-mailben, üzenetküldő alkalmazásokon keresztül), vagy a Szolgáltató weboldalán biztosított automatizált online időpontfoglalási rendszeren keresztül. 

2.4. Az időpontfoglalás az Ügyfél részéről megtett foglalással jön létre, és a Szolgáltató által küldött visszaigazolás – ideértve az automatizált rendszerüzenetet is – a foglalás rögzítését szolgálja.

2.5. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy indokolt esetben (pl. technikai ok, szakmai kapacitás) a foglalást módosítsa vagy törölje, amelyről az Ügyfelet haladéktalanul tájékoztatja.

2.6. A Szolgáltató jogosult a nyitvatartási rendet és a szolgáltatások elérhetőségét módosítani, amelyről a Weboldalon vagy a helyszínen ad tájékoztatást.

2.7. A Szolgáltató jogosult egyes kezelések igénybevételét előzetes feltételekhez (konzultáció, állapotfelmérés) kötni. A Szolgáltatás megkezdése előtt az Ügyfél köteles a választott  kezelésnek megfelelő Egészségügyi kérdőívet és Beleegyező nyilatkozatot maradéktalanul kitölteni és aláírni, valamint megismerni és elfogadni az adott Szolgáltatáshoz tartozó díjakat. 

2.8. A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás nyújtását megtagadni, amennyiben az Ügyfél  jelen ÁSZF rendelkezéseit nem tartja be.  Továbbá a Szolgáltató jogosult a kezelést megtagadni vagy megszakítani, ha:

  • az Ügyfél a szükséges Beleegyező nyilatkozat megtételét megtagadja;
  • az Ügyfélnek a Szolgáltató felé díjtartozása áll fenn;
  • az Ügyfél a szakmai előírásokat vagy a Szolgáltató házirendjét nem tartja be;
  • az Ügyfél beszámíthatatlan, bódult vagy ittas állapotban jelenik meg;
  • az Ügyfél erőszakos vagy agresszív magatartást tanúsít a személyzet vagy más Ügyfelek irányában.

2.9. Amennyiben a Szolgáltató bármely előre nem látható, váratlan külső ok vagy körülmény (pl. műszaki hiba, a szakember hirtelen betegsége) miatt a szolgáltatás nyújtására a lefoglalt időpontban nem képes, úgy jogosult a kezelést elhalasztani és új időpontot felajánlani. Ez az eset nem minősül a Szolgáltató részéről szerződésszegésnek.

  1. Az Ügyfél jogai és kötelezettségei

3.1. Együttműködési és tájékoztatási kötelezettség:

  • Az Ügyfél köteles a Szolgáltatóval és munkatársaival együttműködni, a kezeléshez szükséges adatokat a valóságnak megfelelően megadni, és személyazonosságát hitelt érdemlően igazolni.
  • Az Ügyfél köteles tájékoztatni a kezelést végző szakembert vagy kezelőorvost minden olyan körülményről, amely a kezelést befolyásolhatja (pl. korábbi betegségek, műtétek, gyógyszerszedés, allergiák, terhesség).
  • Amennyiben az Ügyfél a tájékoztatási kötelezettségét megszegi vagy hiányos adatot szolgáltat, a Szolgáltatót – az Ügyfélnek felróható okból bekövetkező károk tekintetében  –  felelősség nem terheli.

3.2. Megjelenés és felkészülés:

  • Az Ügyfél köteles a lefoglalt időpont előtt legalább 15 perccel, a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas fizikai, higiéniás és mentális állapotban megjelenni.
  • Az Ügyfél köteles a Szolgáltató által előírt előkészületi szabályokat (pl. kozmetikumok, arckezelések mellőzése stb.) betartani. Ennek hiányában a Szolgáltató jogosult a kezelés megtagadása mellett a 4. fejezet szerinti  lemondási díjat érvényesíteni.
  • Az Ügyfél köteles a kezelés típusának megfelelő, elvárható higiéniai állapotban megjelenni. Fertőző betegség (pl. lázas állapot, herpesz, egyéb bőrfertőzés) esetén a Szolgáltató jogosult a kezelést megtagadni. Az Ügyfél köteles továbbá betartani a Szolgáltató tisztaságra vonatkozó egyedi előírásait (pl. lábzsák használata).
  • Az Ügyfél köteles a Klinika házirendjét betartani és az esetleges kísérőjével is betartatni.

3.3. Tájékoztatáshoz és dokumentációhoz való jog:

  • Az Ügyfél jogosult a Szolgáltatás megkezdése előtt részletes szóbeli és írásbeli tájékoztatást kapni az eljárás jellegéről, kockázatairól, a lehetséges alternatívákról és a várható eredményről.
  • Az Ügyfél jogosult a róla készült egészségügyi dokumentációba betekinteni és arról másolatot kérni (az Eütv. szabályai szerint).

3.4. Nyilatkozattétel és a szolgáltatás megtagadása:

  • Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az orvos-esztétikai beavatkozások megkezdésének jogszabályi feltétele az Egészségi állapotra vonatkozó kérdőív és a Beleegyező nyilatkozat(ok) maradéktalan kitöltése és aláírása.
  • Amennyiben az Ügyfél ezen dokumentumok aláírását a helyszínen megtagadja, úgy a Szolgáltató  jogosult a kezelés nyújtását megtagadni, és az Ügyféllel szemben a 4. fejezet szerinti lemondási díjat érvényesíteni, mivel a szolgáltatás az Ügyfélnek felróható okból hiúsult meg.
  • A Szolgáltató egyéb megtagadási jogait a jelen ÁSZF 2.5. pontja tartalmazza.

3.5. A kezelés visszautasításának joga:

  • Az Ügyfél jogosult a kezelést bármikor visszautasítani vagy megszakítani. Amennyiben a megszakítás a kezelés megkezdése után történik, az Ügyfél köteles a már elvégzett szakaszok díját, valamint a felmerült anyagköltségeket megfizetni.

3.6. Időbeli csúszások kezelése:

  • A Szolgáltató törekszik a pontos kezdésre. Szakmai okokból (pl. előző beavatkozás elhúzódása) előforduló, 30 percet meg nem haladó késés esetén az Ügyfél kártérítési igénnyel nem léphet fel. Amennyiben a csúszás a 30 percet meghaladja, az Ügyfél jogosult új időpontot kérni, vagy a szolgáltatástól elállni.
  • Ebben az esetben az esetlegesen megfizetett foglalási díj az Ügyfél részére nem vész el, és az új időpontra teljes összegben beszámításra kerül.
    Az Ügyfél kérésére – amennyiben a Szolgáltatás nyújtására végül nem kerül sor – a megfizetett foglalási díj visszatérítésre kerül.

 

  1. Időpontlemondás, lemondási feltételek

4.1. Az Ügyfél jogosult az előzetesen lefoglalt időpontot lemondani vagy módosítani. A Szolgáltató a zavartalan és magas színvonalú szolgáltatásnyújtás érdekében 48 órás lemondási periódust alkalmaz.

4.2. Az időpont lemondása vagy módosítása kizárólag a Szolgáltató által elfogadott kapcsolattartási csatornákon minősül érvényesnek: telefonon, e-mailben, vagy – amennyiben elérhető – az online foglalási rendszeren keresztül.
A lemondás/módosítás a Szolgáltatóhoz történő beérkezés időpontjában hatályos, a Szolgáltató a beérkezést adminisztratív jelleggel visszaigazolhatja.

4.3. Lemondási díj és meg nem jelenés:

Amennyiben az Ügyfél a lefoglalt időpontot a szolgáltatás megkezdése előtt kevesebb mint 48 órával mondja le, vagy az időponton nem jelenik meg, a Szolgáltató jogosult lemondási díjat felszámítani.

A lemondási díj mértékét a mindenkor hatályos árlista, illetve a foglalás visszaigazolásában szereplő tájékoztatás tartalmazza.

Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a lemondási díj érvényesítése jelenleg nem automatikus; a Szolgáltató azt külön díjbekérő/számla útján jogosult érvényesíteni.

4.5. Késés az Ügyfél részéről: 

Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy késés esetén a szolgáltatás időtartama a késés idejével lerövidülhet, biztosítva ezáltal a soron következő Ügyfelek pontos ellátást. 

A Szolgáltató szakmai mérlegelés alapján jogosult dönteni arról, hogy a kezelés a késésre tekintettel elvégezhető-e. Amennyiben a kezelés elvégezhető, a Szolgáltató a teljes szolgáltatási díj megfizetésére tarthat igényt. A késés miatt elmaradt kezelési részek pótlására a Szolgáltató nem köteles, és ezért díjcsökkentés nem jár.

  1. Szolgáltatási díj és fizetés

5.1. Az Ügyfél a Szolgáltatásokért díjfizetésre köteles. A szolgáltatási díjakat a Szolgáltató mindenkor hatályos árlistája, vagy egyedi árajánlata határozza meg. Az aktuális árlista a Szolgáltató weboldalán és a recepción érhető el. A Szolgáltató jogosult az árlistát bármikor módosítani; a módosítás a közzététellel lép hatályba, kivéve a már lefoglalt és visszaigazolt időpontokat, amelyekre a foglaláskori ár az irányadó. 

5.2. Az akciós árak egyéb kedvezményekkel nem vonhatóak össze. A több alkalmas bérletek vagy csomagok esetén – eltérő megállapodás hiányában – a vásárlástól számított 6 hónapon belül valamennyi kezelést igénybe kell venni. Ezt követően a fel nem használt alkalmak elvesznek, azok díja nem követelhető vissza kivéve, ha a fel nem használás a Szolgáltatónak felróható okból következett be. A megfizetett szolgáltatások más személyre nem ruházhatók át.

5.3. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az előzetes árajánlatban szereplő díj csak változatlan szakmai körülmények esetén érvényes. A díj a kezelés során előálló szakmai okok (pl. előre nem látható, de szükséges többletbeavatkozások, az Ügyfél által menet közben kért kiegészítő kezelések, vagy váratlan anyagszükséglet) miatt módosulhat, amiről a Szolgáltató az Ügyfelet tájékoztatja.

5.4. Az Ügyfél a díjat a kezelést követően, a helyszínen köteles megfizetni készpénzben vagy bankkártyával. A fizetési módok nem kombinálhatók.  A Szolgáltatás díja magában foglalja a kezelés munkadíját és a felhasznált anyagok költségét. 

5.5. A teljesített Szolgáltatások díját az Ügyfél minden esetben köteles megfizetni. Az egyéni biológiai sajátosságok miatt elmaradó vagy az Ügyfél szubjektív elvárásainak nem megfelelő esztétikai eredmény önmagában nem minősül hibás teljesítésnek, és nem mentesít a díjfizetési kötelezettség alól. 

5.6. Amennyiben a Szolgáltató előre nem látható, váratlan külső ok vagy körülmény (pl. technikai hiba, betegség) miatt a szolgáltatást a lefoglalt időpontban nem tudja nyújtani, az nem minősül szerződésszegésnek. A Szolgáltató köteles erről az Ügyfelet haladéktalanul tájékoztatni és új időpontot felajánlani. Az Ügyfél kár- vagy költségtérítési igénnyel – a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok tekintetében – nem léphet fel.




  1. Panaszkezelés

6.1. Az Ügyfél a Szolgáltatással kapcsolatos panaszát szóban a helyszínen, vagy írásban (postai úton vagy az info@lioraclinique.hu e-mail címen) terjesztheti elő. A Szolgáltató törekszik a panaszok azonnali, békés rendezésére.

6.2. A Szolgáltató az írásbeli panaszt annak beérkezéstől számított 30 napon belül érdemben megvizsgálja, és válaszát írásban (e-mailben vagy postai úton) megküldi az Ügyfélnek. Elutasítás esetén a Szolgáltató köteles indokolni döntését.

6.3. Szóbeli panasz esetén – amennyiben azt nem sikerül azonnal, az Ügyfél megelégedésére orvosolni – a Szolgáltató jegyzőkönyvet vesz fel, amely tartalmazza a panasz leírását és a Szolgáltató álláspontját. A Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát az Ügyfélnek átadja.

6.4. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az orvos-esztétikai és kozmetikai kezelések során a várható eredményt befolyásolják az egyéni biológiai sajátosságok és az utókezelési utasítások maradéktalan betartása. 

  • A szubjektív elégedetlenség (pl. „nem tetszik a változás mértéke”) önmagában nem minősül hibás teljesítésnek, amennyiben a beavatkozás a szakmai szabályoknak megfelelően történt.
  • Amennyiben a panasz olyan nem kívánt eredményre vonatkozik, amely az Ügyfélnek felróható okból (pl. utókezelési protokoll be nem tartása, eltitkolt betegség) következett be, úgy a Szolgáltatót – az Ügyfélnek felróható okból bekövetkező károk tekintetében – felelősség nem terheli 

6.5. Jogorvoslati lehetőségek: 

  • Békéltető Testület: A kozmetikai szolgáltatással kapcsolatos fogyasztói jogvita esetén az Ügyfél a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez fordulhat.
  • Egészségügyi szolgáltatás (orvosi-esztétikai kezelés) esetén az Ügyfelet megilletik az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti betegjogok. Panaszával az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) betegjogi képviselőjéhez is fordulhat.
  • A Felek a jelen ÁSZF-ből eredő jogvitáikat elsősorban békés úton rendezik. Ennek sikertelensége esetén a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyar bíróságokhoz fordulhatnak.

Egészségügyi szolgáltatással kapcsolatos panasz esetén az Ügyfél jogosult a jogszabályokban meghatározott betegjogi fórumokhoz fordulni.

  1. Adatkezelés és titoktartás

7.1. A Szolgáltató az Ügyfelek személyes és egészségügyi adatait a mindenkor hatályos Európai Uniós (GDPR) és magyar jogszabályok (különösen az Infotv. és az Eüak.) rendelkezéseinek megfelelően, bizalmasan kezeli. Az adatkezelés részletes szabályait a Szolgáltató külön Adatkezelési Tájékoztatója tartalmazza, amely elérhető a Weboldalon és a recepción.

7.2. Adatkezelés típusai: 

  • Kozmetikai szolgáltatás esetén: A Szolgáltató a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges alapvető személyes adatokat (név, telefonszám, e-mail cím) és a kezelés szempontjából releváns bőrtípus-információkat kezeli.
  • Orvos-esztétikai szolgáltatás esetén: A Szolgáltató az Ügyfél személyes és  egészségügyi adatait (kórtörténet, diagnózis, alkalmazott terápiák, gyógyszerérzékenység) az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüak.) alapján kezeli. Az adatszolgáltatás a kezelés jogszabályi és szakmai előfeltétele.

7.3. Fotódokumentáció:

  • Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a beavatkozások dokumentálása, a folyamat nyomon követése és a szakmai kontroll érdekében a Szolgáltató (a szolgáltatást végző orvos) előtte-utána” fotókat készíthet.
  • Ezeket a fotókat a Szolgáltató a betegkarton részeként, az orvosi titoktartás szabályai szerint kezeli.
  • A fotók marketing célú felhasználása (pl. közösségi média, weboldal) kizárólag az Ügyfél külön, kifejezett és önkéntes írásbeli hozzájárulása esetén lehetséges. Az Ügyfélnek joga van a hozzájárulást bármikor visszavonni, ami a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét nem érinti. 

7.4. Titoktartási kötelezettség:

  • A Szolgáltatót, annak alkalmazottait és a szolgáltatásnyújtásban részt vevő közreműködőket (orvosokat, asszisztenseket) időbeli korlátozás nélküli titoktartási kötelezettség terheli az Ügyfél egészségi állapotával, magánéletével és a nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos minden adat és tény vonatkozásában.
  • A Szolgáltató az Ügyfél adatait harmadik félnek nem adja ki, kivéve, ha erre jogszabály kötelezi (pl. hatósági adatkérés, EESZT adatszolgáltatási kötelezettség), vagy ha az Ügyfél ehhez előzetesen írásban hozzájárult.

7.5. Egészségügyi dokumentáció megőrzése:

  • A Szolgáltatás nyújtása során keletkezett egészségügyi dokumentációt (kartonok, beleegyező nyilatkozatok) a Szolgáltató a törvény által előírt kötelező megőrzési ideig (főszabály szerint a felvételtől számított  legalább 30 évig) tárolja.
  • A kozmetikai szolgáltatásokkal kapcsolatos, nem egészségügyi adatokat a Szolgáltató az Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározott ideig (általában a polgári jogi elévülési idő végéig) kezeli.
  1. Kapcsolattartás és nyilatkozatok

8.1. A Felek közötti kapcsolattartás elsődleges módja az elektronikus levelezés (e-mail), valamint a Szolgáltató által visszaigazolt egyéb elektronikus csatornák (pl. online foglalási rendszer üzenetei, hivatalos üzenetküldő alkalmazások). Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a megadott e-mail címét és telefonszámát a Szolgáltató hivatalos kapcsolattartási csatornának tekinti.

8.2. Az Ügyfél által megadott e-mail címre küldött tájékoztatásokat, visszaigazolásokat és értesítéseket az elküldést követő első munkanapon – ellenkező bizonyításig –  kézbesítettnek kell tekinteni. Az Ügyfél felelőssége, hogy biztosítsa az e-mail fiókja elérhetőségét és rendszeresen ellenőrizze a beérkező leveleit (ideértve a levélszemét/spam mappát is).

8.3. Az Ügyfél köteles a megadott adataiban (különösen e-mail cím, telefonszám) bekövetkező változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul tájékoztatni. Ennek elmaradása esetén a régi adatokra küldött értesítések elmaradásából eredő károkért (pl. lemaradás egy időpontról) a Szolgáltatót felelősség nem terheli.

8.4. A Szolgáltató jogosult az Ügyfelet sürgős esetben (pl. betegség miatti időpont-módosítás) telefonon vagy SMS-ben is megkeresni. A telefonos egyeztetés tényét a Szolgáltató belső nyilvántartásában (pl. foglalási napló) rögzíti, és amelyet a Felek – ellenkező bizonyításig – a közlés megtörténtének igazolására alkalmas körülményként fogadnak el. 

  1. A szerződéses jogviszony megszűnése

9.1.  A Felek közötti egyedi szolgáltatási szerződés automatikusan megszűnik a szolgáltatás teljesítésével és a szolgáltatási díj megfizetésével.

9.2. A jogviszony azonnali hatállyal, írásbeli (ideértve az e-mail útján közölt) nyilatkozattal súlyos szerződésszegés esetén mondható fel. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha bármely Fél a jelen ÁSZF-ben foglalt lényeges kötelezettségét megszegi.

9.3. A Szolgáltató jogosult az azonnali hatályú felmondásra különösen az alábbi esetekben:

  • az Ügyfél a fizetési kötelezettségének a helyszínen vagy a kiszabott határidőre nem tesz eleget;
  • az Ügyfél valótlan adatokat szolgáltat, vagy fontos egészségügyi tényt elhallgat;
  • az Ügyfél magatartása (ittasság, agresszió, házirend megsértése) ellehetetleníti a biztonságos szolgáltatásnyújtást;

Az Ügyfélnek felróható rendkívüli felmondás esetén a Szolgáltató a már teljesített Szolgáltatások, illetve a megkezdett szolgáltatási folyamatok ellenértékének visszafizetésére nem köteles. 

9.4. Az Ügyfél jogosult a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén (pl. a szolgáltatás tartós, indokolatlan elmaradása) a jogviszonyt azonnali hatállyal felmondani.

Ebben az esetben a Szolgáltató köteles a még igénybe nem vett szolgáltatásokra vonatkozó, már megfizetett díjat 15 napon belül visszafizetni.

9.5. A több alkalmas bérletekre vonatkozó jogviszony megszűnik az utolsó alkalom felhasználásával, vagy az 5.2. pontban meghatározott 6 hónapos érvényességi idő lejártával. Az érvényességi idő lejárta után fel nem használt alkalmak díja nem követelhető vissza, és a bérlet érvényessége nem hosszabbítható meg, kivéve, ha a lejárat a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból következett be.

  1. Záró rendelkezések

10.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog az irányadó, különös tekintettel az alábbi jogszabályokra:

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.),
  • az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.),
  • az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény (Eüak.),
  • az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (GDPR),
  • továbbá az irányadó szakmai protokollok, módszertani ajánlások és etikai normák.

 10.2. Amennyiben a jelen ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelennek, jogellenesnek, vagy alkalmazhatatlannak bizonyulna, az nem érinti a többi rendelkezés érvényességét és hatályát. Az érvénytelen rész helyébe a vonatkozó jogszabályi rendelkezések lépnek.

10.3. Jelen ÁSZF rendelkezéseitől eltérni kizárólag írásban, a Felek közös megegyezésével lehet.

10.4. A Szolgáltató fenntartja a jogot az ÁSZF egyoldalú módosítására. A módosított ÁSZF a Weboldalon történő közzététellel lép hatályba. A módosítás a már korábban lefoglalt és visszaigazolt időpontokra, illetve folyamatban lévő kezelési csomagokra nem vonatkozik, azokra a foglaláskor hatályos ÁSZF rendelkezései irányadók.

10.5. A Felek a jogvitáikat elsősorban békés úton, tárgyalások során kívánják rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező magyar bíróság jár el.

Jelen Általános Szerződési Feltételeket a KORR-TÁR’S Kft., mint szolgáltató
(kereskedelmi megnevezése: Liora Clinique) bocsátotta ki és alkalmazza.

Hatálybalépés napja: 2026.02.01.